Életünk teremtése

Életünk teremtése

Életünk középpontjai mi vagyunk. Minden, ami megjelenik benne a mi mágikus vonzásmezőnk eredménye. A legsűrűbb időkben is. Van, hogy szeretjük, ami megjelenik itt, van hogy nem. De mindenképpen mi vagyunk.

Tűnhet úgy, hogy a körülmények/ emberek/ helyzetek áldozatai vagyunk, de szerintem ez nem így van. Miért nem hiszem ezt? Mert ha így van, akkor tehetetlen elszenvedői vagyunk és leszünk a körülményeinknek, sorsunknak. Felelősség sem terhel, ez igaz, de hatásunk sincs rá, hiszen az „az élet már csak ilyen”.

Hiszem, hogy életünk teremtő középpontjai vagyunk és ami megjelenik ott, azt mi húztunk oda tudattalanul, vagy mi teremtettünk bele így vagy úgy. Innentől viszont hatásunk is van rá, hogy megváltoztassuk a képet, vagy részeit, ha éppen nem tetszik.🩵

De HOGYAN? Pontosan! HOGYAN!

A HOGYAN határozza meg, hogy MI történjen velünk. Ez sokkal inkább meghatároz minket, mint az, amit teszünk. A dolgok megjelennek az életünkben…mindenképpen. A mi tudatos döntésünk, hogy HOGYAN reagálunk rá. Hogy milyen képet vágunk hozzá, ha úgy tetszik. 😄Ha mindig mindent ugyanúgy teszünk, vélhetően az eredmény is hasonló lesz. De ha mást szeretnénk, mint ami van, elkezdhetünk máshogyan működni benne.

Ha mondjuk valaki/valami teljesen kiborít/felnyomja az agyunkat…😵‍💫🩵🤬

Mit tehetünk?

  1. Hagyjuk, hogy elborítsanak az érzések és elöntsön a düh/harag/kétségbeesés, mint eddig mindig… a régi, megszokott működési elvek… kiborulunk és még jó sokáig dühöngünk benne… (nem annyira javaslom 😊)
  2. Kipróbálunk valami újat… Mondjuk, veszünk 5 igen mély levegőt, hogy kicsit a középpontunkba kerüljünk és megnézzük, hogy valójában mi borít ki minket ennyire ebben a helyzetben…🤔 Kicsit távolabb lépünk képzeletben a helyzettől és megvizsgáljuk… rendben, dühösek vagyunk, de biztosan segít, ha beleragadunk hosszú időre?🩵

Ezzel a lélegzetvétellel teremthetünk egy kis levegőt/teret magunkban és lehetőségünk van abban a pillanatban tudatosan dönteni, hogy HOGYAN szeretnénk reagálni…

… máshova tesszük a fókuszt… mondjuk egy számunkra örömteli dologra…

… kimegyünk és iszunk egy teát…☕

… kinézünk az ablakon a fákra és hagyjuk, hogy csendesítsenek…🩷🌳💚

És innen, ebből az állapotból máshogyan reagálhatunk.🩷Ezzel a következő helyzet magjait már el is vetettük… ami majd szárba szökken… legközelebb szembe  jön velünk…

Teremtés…. A HOGYAN meghatározza, hogy MIT teremtünk…

Mindig az dönt, hogyan nézünk a helyzetekre…

Hogyan reagálunk benne…

Ellenünk irányuló támadásnak vesszük, vagy lehetőségnek, hogy csiszoljuk magunkat és több örömet, hálát engedjünk, lássunk, éljünk meg az életünkben…? A nehézben is…?

A mi döntésünk. A mi lehetőségünk. A mi felelősségünk. A mi örömünk. A mi életünk. Mi döntünk. Mindig.🌸

A legnagyobb szeretettel. Márti🩷

Fotó: Freepik

Korábbi bejegyzések