Rólam

Senkit sem tudok meggyógyítani. Mindenki csak önmagát tudja meggyógyítani. Hogy az legyen és azt teremtse életében, maga körül, aki Ő valójában. Félelmek, szorongások, gátló minták, örökségek nélkül. És kinyílik ez a csoda világ…Én ebben tudok segíteni és segítek, ha szeretnéd…

Bencsikné Juhász Márta vagyok. Valójában ennyi elég is lenne, hiszen vagyok, aki vagyok… címkék, rangok, jelzők nélkül. De tudom, a tájékozódáshoz kell támpont, hiszen még nem ismersz. 😊

…szóval Márti vagyok, wingwave coach, életvezetési és életmód tanácsadó, elkötelezett természet- és földimádó. Mivel örökösen tágulok és változok, mindig tanulok valami újat, így leírni sem lehet, mi mindennel foglalkoztam, foglalkozok. De az út, amin elértem e ponthoz, már kirajzolódik. Boldogsággal tölt el, hogy feleségként, többgyermekes anyaként élhetek, de leginkább az, hogy lassan végre önmagam lehetek: földet túró, gyógynövényeket készítő, író, költő, éneklő, doboló, együttérző, embereket segítő, végtelenül sokszínű ember… Mint mindannyian…

🦋 Út a pillangó technikáig…

Nem volt ez mindig így. Éveken át küzdöttem odabenn: nem szerettem azt, aki voltam és tudtam, hogy ennél sokkal több lehetnék. Komoly fizikai tünetek is jelentkeztek: a testem -mely végtelenül bölcs- kiabálta, hogy változtass! változz! Sok sírás, némi önsajnálat után végre elindultam…önmagam felé. Önismereti könyvek, tanfolyamok, energetikai kezelések…majd én egyedül megoldom…

Aztán volt egy pont (rendszerint elérkezik ez a pont), ahol nem jutottam tovább. Újra és újra nekifutottam… aztán visszapattantam. Itt kértem és kaptam segítséget: a wingwave coaching/pillangó technika módszerét és segítőjét. Az alkalmak nyomán egyre jobban lettem: a világomat borító szürke fátyol eltűnt és végre elkezdtem ÉLNI. Ahogy félelmeim, szorongásaim foszlottak szét, úgy vált egyre ragyogóbbá minden körülöttem. Tudtam, hogy ezt szeretném csinálni.

2016-ban sikeresen elvégeztem a Besser-Siegmund Institut engedélyével, Magyarországon tartott képzést, melyet mentoraim, Liptai Beáta és Dr. Pusztai Erzsébet vezettek. Azóta folyamatosan dolgozok wingwave coachként.

Hogy vannak-e hullámvölgyek az életemben? Persze, hogy vannak. De már nem problémaként tekintek rájuk, hanem megoldandó feladatként. Ha nem megy egyedül, kérek segítséget. Mert a külső szemlélő mindig jó. Máshogy lát és érzékel minket…

🌸 Más utak…

És az út folytatódik. Az érzelmi elakadások feloldásán túl mindig éreztem, hogy a felszínen is szükség van a segítségre. A felszínen, ahol az idő nagy részét töltjük: a mindennapok kuszaságában elakadó vagy épp mindent elborító pillanataiban…

A természet, a föld és a minket körülvevő elemek, energiák lettek a legnagyobb segítőim. Velük együtt olyan mesterek, akik megtanították, hogy a hozzáállásunkkal, a nézőpontunk megváltoztatásával, a természethez való kapcsolódással, az élet apró örömeinek megélésével egy másik világba teremthetjük magunkat. Anélkül, hogy bárhova utaznánk. Könnyedén alkalmazható eszközöket kaptam a kezembe a sajátjaim mellé. Ezek megismerésében is segíthetek a személyes beszélgetések (kávézz/teázz velem), a kertséták és a Water Somatic kezelések alkalmával.

E módszerek, eszközök egymást segítve, erősítve átalakították az életemet. Teljesebb, örömtelibb, boldogabb vagyok. Mert a boldogság nem illúzió. Élj boldogan! Lehetséges… Ha megszólít, várlak szeretettel.