Szerelmes vagyok…! Úgy kikiáltanám!
Szerelmes…igazán… és teljesen… minden percben…
Szerelmes hang ébresztett ma korán… A cicám volt az, Pedró… Fülembe dorombolta:”Úgy szeretlek, hiányoztál, hosszú volt az éjjel nélküled…”
Szerelmes csók köszönt el, a munkába menő, a társ, a férfi-szerelem…
Majd kinéztem az ablakon…
A hajnal szerelmes csókkal köszönt a reggelnek, a Nap ölébe bújva…
Majd szívem szerelmetes magzata, gyermekem ölelt szép reggelt kívánva…
Kikísértem a kapun, minden élő kacagva intett felém…
Szerelmes vagyok!
Szerelmes!…az Életbe!
Minden pillanatába!
Átjárja bódítva lelkemet a madár dalában, a fák ébredő sóhajában, a föld engedő illatában, a levelek zölden induló szólamában, amiben a virág még csak remény…távoli hit, hogy ott rejlik benn… és majd kibújik, ha itt az ideje… Csak ő tudja, de én hiszem!
Szinte már érzem bódító illatukat, pedig csak remélem…
Szerelmes vagyok!
Az élet minden rezzenésébe… áthat, átjár, érzem… a része vagyok egészen… Átjár és megrészegít, ahogy a költők írják merészen…
Szerelmes vagyok az Életbe és Őt hordozom itt benn…
Szerelmes vagyok!
Élet-szerelem ez…
Mély és kitörölhetetlen…
Édes és átható…
Szerelmes vagyok…
