Eddig mag voltam…

Eddig mag voltam…

Eddig mag voltam… Az elmúlt hetek erről szóltak. Lenn a mélyben értem, érleltem magam, pihentem, esszenciáltam. Hogy lassan ismét megszülethessek… Évről évre ilyenkor, tavasz közeledtével… amikor annak ideje van… Aztán kivirágozzak, termést, majd ismét magot hozzak…

Mert mindennek megvan a maga ideje…

A természet mindig mutatja az utat. A részei vagyunk, mi emberek is… természeti lények, bárhogy is igyekszünk ezt elfelejteni. Érdemes figyelnünk, követnünk a folyamatait, ráfeküdni az áramlására, hullámaira. Együtt mozogni vele és ezzel energiát nyerni önmagunk számára.

Álomidőben jártunk. Lenn a mélyben. A sötétben. Mint a mag. Pihentünk. Megnéztük mi volt eddig. Mit hozott az út eddig? Mit kell megtisztítani, felfényesíteni, átértékelni? Mit letenni, elengedni békével?🩵

Így lehet indítani az Újat. Éberen, tudatosan, figyelemmel. Mindenhogyan megteremtjük.

 A kérdés: HOGYAN tesszük ezt?

Sötét, kusza, tudattalan érzések, félelmek, korábbi sérelmek mentén vagy tiszta, szeretetteli, örömet élni vágyó szándékokkal? Ahogyan teremtjük életünket, valójában AZT teremtjük…🌸

Ez a mi DÖNTÉSünk. Most. Ebben a pillanatban is. Mindig a  pillanat a legjobb erre. A mostani… A hála és az öröm jó segítség ebben a folyamatban…😊

A mag a mélyből indul. Sok izgalmas dolog tud megmutatkozni lentről: félelmek, bántottságok, fájdalmak, megfelelési kényszerek, gátló hitrendszerek, alaktalan nemszeretem érzések…

Előbb felismerhetjük őket a fojtó, olykor ránk telepedő szürkeségből… Aztán lebonthatjuk őket, ha szeretnénk… Szelíden, szeretettel, békével…🩷

Ideje van… Most van itt az ideje. A tavasz, az indulás, az Új Kezdet előtt. Borítsuk fénybe, melengessük át magunkat az egyre növekvő Fény melegével, erejével!🌞

Áldott Tavaszvárást kívánok Mindannyiunknak. Szeretettel. Márti🩷😊🌸☀️

Ha vannak hasonló érzéseid és úgy érzed, itt az ideje ezek megváltoztatásának… Ha nem kapsz levegőt a saját életedben…Ha azt érzed, szeretne végre megszületni az, aki valóban vagy… Akkor biztosan ITT AZ IDŐ…

Ha úgy érzed jól jönne a segítség, keress bátran…

Csendkezelések a magnak:

water somatic/víztest harmonizálás Water somatic kezelés – Élj boldogan! (eljboldogan.hu)

metamorf masszázs/lélekharmonizáló testkezelés, oldás Metamorf masszázs – Élj boldogan! (eljboldogan.hu)

A mag burkát áttörő célirányos segítség:

wingwave coaching/pillangó technika-érzelmi elakadások oldása Wingwave coaching – Élj boldogan! (eljboldogan.hu)